Vajon az életben maradás igénye és az evolúció hajtómotorja abszolút logikusan következik az alacsonyabb szerveződési szintekből?
(34 hozzászólás)
Talán azt mondhatjuk, hogy a virtusponthu népszerűtélen cikkei miatti kevés látogatottságához képest rengeteg feltűnési vággyal bíró embert gyűjt magába. Meg kell viszont jegyeznem, hogy a feltűnési vágy még nem elégíti ki az olvársak jellemzését. Ettől függetlenül felfedezhetünk áltudományosságot kerülő és véleményem szerint tájékotott, tapasztalt kollégákat ( OPI, Ediacara, BS) és feldedezhetünk minden levesbe belekóstoló "különlegességeket" is ( IGe, Brendel Matyi, Lovas Éva). Éppen ezért nem kívánok semmilyen jelentőséget tulajdonítani az ontologia.virtus.hu -nak, csak a magam szórakoztatására írok ide és teszek be cikkeket más szerzőktől, és közben reménykedem, hogy néha-néha csak sikerül felcsigáznom bizonyos olvtársaknak a filozófia iránti érdeklődését. Mindazonáltal a filozófiát egy filozófusnak sem szokása kikényszeríteni az emberektől, hiszen tisztában vannak azzal, hogy pusztán a társadalmi körülmények viszonylag kis valószínűséggel terelik arra az emberi elmét, hogy elgondolkozzon a Mi? Miért? Hogyan? kérdéseken.
Ajánlott oldalak:
http://szv.hu/ -ez a legmagasabb értékelésű magyar nyelvű filozófiai fórum és fontos szövegeket gyűjtő cikk-archívum http://ecsenyiaron.blog.hu/ -filozófiatörténeti tradíció néhány jelentős alkotója, olyanok akik ma is meghatározó hatással vannak a közéletre http://hu.wikipedia.org/wiki/Modellelm%C3%A9let -egy cikkem az analitikus filozófia egy fontos matematikai területéről, a modellelméletről
Ha elmegy az ember egy templomba, akkor sokszor láthatja, hogy az öreg nénik imádkoznak mise előtt. Abba bele sem gondol, hogy az egész imájuk alatt önellentmondásosak...